Viszonyomról a földemhez és a körülöttem élő magyarokhoz.

Van egy föld, hol megélek,
Van egy nyelv, mit megértek,
Van egy dal, mit hallatok,
de magyar az nem vagyok.

Van itt egy kis udvarom,
Kertemet is túrhatom,
Zabálok, és itt szarok,
de magyar az nem vagyok.

Trágyabontó nyű vagyok,
Az élet az, mit meghagyok,
Mindent csak nektek adok,
de magyar, az nem vagyok.

Ismerem az ősöket,
Követem a hősöket,
De ha kell, rajtuk taposok,
és magyar: az sem vagyok!

Neked vad cigány vagyok,
És ravasz zsidó vagyok.
Áruló tót, sváb vagyok,
de magyar, az nem vagyok.

Az én folyóm, mert halászom!
Enyém a hegy, ha hágom,
Enyém mind, mit épp fogok,
de magyar az nem vagyok!

Elhiszem, hogy megleplek:
Szent köve a nagy hegynek
Bordáim között dobog,
de magyar az nem vagyok.

Kétség nélkül elvetek
Lélekfojtó elveket.
Szétszórom, mit gondolok,
de  magyar az nem vagyok.

Lombjaimat letépik,
Legyalulnak gyökérig,
Földem megtart, sarjadok,
de magyar az nem vagyok.

Szántott rendet felverek
Gyommal szövök kerteket.
Ez kell most itt, hajtsatok!
Én magyar, az nem vagyok.

Tisztít a Nap, ha ránézek,
Szabad vagyok mert nem félek,
Arcomon a pofon is ragyog!
Itt vagyok hon, mégsem vagyok.

Mi vagyok, ki vagyok?
Hagyjatok!
Elég legyen: itt lakok...

Inga végén súly vagyok,
perdületét fogom az agynak.
Esőhozó tánc vagyok,
erejét lopom a Napnak.
Fekélymosó rongy vagyok,
testedről add át a foltom.
Fákat termő mag vagyok,
jövőd emlékeit hordom.

Ez maradt: magyar vagyok,
ennyi csak, teszem a dolgom.